gyerekeklapja.hu

 

Ha azt hiszi, jóember, hogy lazán
hozzám vágott szava egy igazán
földbedöngölő sújtással fölér,
nagyon téved, mert ennyit csak: "kövér"
bárki mondjon, elhajtom, mint itten
e szánalmas kis legyet legyintem.
De ha elméje értő szót fogad,
"mondhatta volna szebben, kis lovag,"
más-más stílusban akár... példaképp:
kezdhette volna mintha szánna épp:
"Hölgyem, önnek mily nehéz lehet
folyton cipelni mázsás terheket!"
aztán aggódóan: "Ó, asszonyom,
nem fél, hogy valakit tán összenyom?"
vagy lelkesen: "Lássátok emberek,
mily tökéletes forma a kerek!"
vagy bosszúsan: "Álljon inkább amott,
ne takarja előlem a Napot!"
vagy hízelgőn: "Édes kis húsgolyó,
magából habzsolgatni volna jó!"
esetleg bambán: "Hát ez miféle?
Egyforma ennek hossza és széle..."
vagy sportosan: "Inkább átugranám,
mintsem, hogy megkerüljem önt, Madame."
elismerőn: "Egészen megrázó!
Lenyűgöz e farsúlyos bombázó."
vagy üzletiesen: "Mondja, mennyi
szövettel lehet testét befedni?
És ha fényképet készítenének
önről, úgy hány tekercs film telnék meg?"
katonásan: "A világ szalutál,
ha egy ország ilyen lábakon áll."
de akár irigyen is szólhatna:
"Ennyi hájjal éhen nem halhatna,
ha nekem volna ennek csak fele,
tán már a bőségbe fulladnék bele."
vagy mondja vígan: "Tudja-e kis hölgy,
hogy minden léptét követi egy völgy?"
kihívón: "Ekkora elefántot
a világon még senki nem látott!"
tudományosan: "Súlya érthető
okokból ésszel fel nem mérhető,
mert úgy konvergál a végtelenhez,
mint a végbelem az alfelemhez."
vagy kíváncsian: "Mondja, kedvesem,
mit rejteget belül e zsírhegyen?"
vagy gyermekin: "Maga nem is néni,
hanem egy pufók, óriás bébi!"
És végül mondhatta volna azt is
kis ficsúr: "Ön egy csodás galaxis,
amely körül, ha keringnem kéne,
utam fényévekben volna mérve."
De hogyha eme hosszú szófolyam
nem bennem, hanem magában fogan,
s elébem tárja büszkén, peckesen,
akkor sem bocsátom meg, nem, sosem,
"mert magamat kigúnyolom, ha kell,
de hogy más mondja, azt nem tűröm el!"

Hát nézlek, vén Maros,
ahogy a Tiszába szaladsz,
bőszen, s mégis
magad feladni készen.
Már Gyergyóban is láttalak.
Ott, mint tévelygő kispatak
buckákat kerülgetve,
öntudatra ébredő
gyermeknyi folyó voltál éppen.
És láttalak
Dédánál, mint kiskamaszt,
festői képedet pingáltad a tájra.
Majd láttalak
vágtató csikóként Gernyeszegnél,
szélesen ballagón lenn, Déván,
Aradnál pedig nyugtalan,
feszengve hánykolódón,
aztán Makón szelíden, szépen.
S most újra itt vagyok,
hol önálló utad véget ér.
Itt láttalak először,
kit akkor halni hittem -
tán sirattalak is egy kicsit.
Ahogy te siratod az öregembert,
kinek utolsó perceit
elsőkként fogadod magadba,
s azt gondolod,
milyen rövid is az élet,
ím, alig ismerem, máris halott.
Pedig te,
mélyen önmagad adó folyó,
épp oly hosszú vagy,
mint születéstől aggkorig a lét,
és éppúgy véged sincsen,
mint a túlvilágra költöző
lélek tüzének.
Mi benned él, örök.
S ha már nem Marosnak hívnak is,
Tiszában, Dunában,
vagy a tenger vizében
lényeged nem vész el.
A Földet élteti
cseppekké váló sóhajod.

A vágy kidőlt, s most tintakék
szempillájú vak remény
elkenődött sminkje lett a
távolság. Ez költemény?

A kiömlött vágy kék színét
a végtelenség adja,
nézd, versben oldott messzeség
hullámzik alatta...

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat